A tükörneuronok és a morfogenetikus mező

Joachim Bauer: Miért érzem azt, amit te? című művét olvasva született meg bennem a két dolog összekapcsolásának gondolata. Tudományos körökben vannak kísérletek, bizonyítékok arra nézve, hogy létezik egy adatbank, egy hatalmas univerzális winchester, amely minden információt tárol, amit az emberiség, azon belül mi is valaha átéltünk, tapasztaltunk, gondoltunk, cselekedtünk. Az energia megmaradás törvénye szerint az energia nem vész el. Ennek biológiai hátteréről, a tükörneuronokon keresztül ránk gyakorolt hatásáról szól ez a könyv.

Mik a tükörneuronok?

„Tükörneuronoknak – tükröződő idegsejteknek – nevezzük azokat az agyi idegsejteket, amelyek egy bizonyos folyamatot, például egy cselekvést vagy egy érzetet, irányítani tudnak, s akkor is működésbe lépnek, ha ugyanezt a folyamatot egy másik embernél figyeljük meg. A tükörneuronok spontán módon, akaratlanul, gondolkodás nélkül kezdenek el együtt rezegni a látottakkal.
A megfigyelő neurobiológiai eszköztárát használják, hogy egyfajta belső szimuláció révén éreztessék vele, mi megy végbe a megfigyelt másik emberben. A tükröző rezonancia a spontán, intuitív megértés alapja, képes a megfigyelő emberben érzéseket, gondolatokat, elképzeléseket kiváltani, sőt bizonyos feltételek mellett még a test biológiai állapotát is képes módosítani." (Joachim Bauer: Miért érzem azt, amit te? 48. o. )

Számtalan életterület bizonyítja ennek létjogosultságát.

Egy majom kísérlet volt az elmélet kiindulópontja, amelyet Giacomo Rizzolatti, a Pármai Egyetem Élettani Intézetének vezetője végzett. Rizzolattinak sikerült egy cselekvésvezérlő idegsejtet beazonosítani, és konkrét cselekvéshez társítani.

A majomnak volt egy idegsejtje, amely csakis akkor „tüzelt", amikor az állat egy tálcán heverő mogyoróért nyúlt. Felfedezték, hogy az idegsejt akkor is reagál, ha más nyúl a mogyoróért, sőt már a mogyorós zacskó csörgését meghallva is beindul.

Ebben az az érdekes, hogy a majom más cselekvésére rezonált, a látvány, a hang, - sőt emberi kísérleteknél már a cselekvésre való gondolás, annak elképzelése – is beindította a neuronok működését. „Mintha megtörtént volna a dolog."

A tükörneuronok ott lépnek a képbe, amikor a majom a másik cselekvését figyeli meg, átéli azt, és képes ugyanolyan reakciókat produkálni, mintha maga végezné.

Mint ez az édes kis majmocska az alábbi képen, képes utánozni a nyelvnyújtogatást.

Ami még további feltételezésekre ad okot, az az, hogy amikor a majomnak azt mutatják, hogy egy kéz közeledik a mogyoróhoz, de a folyamat vége már le van takarva, a majom gondolatban ki tudja egészíteni a folyamatot, és ugyanúgy reagál, mintha maga végezné, befejezné azt. Tehát a cselekvés részletének látványát, kiegészíti a fejében egésszé.

A mindennapi életben nagyon nagy szükségünk van tükörneuronokra, vegyük csak az utcán való közlekedést. Megyünk az utcán, és automatikusan kikerülünk embereket, mert látjuk, hogy milyen irányban közlekednek, mik a szándékaik, felmérjük, kiegészítjük az útvonalukat, intuitíven „megjósoljuk" a bekövetkezendő eseményeket.

Ezeket a viselkedésmintákat életünk során sajátítjuk el, kora gyerekkorunk óta és elraktározzuk őket memóriabankunkban.

Ha új, még ismeretlen eseménnyel találkozunk, különösképpen ha az erőteljes érzelmeket vált ki belőlünk – legyen az félelmetes, brutális, vagy felemelő – , akkor az még erőteljesebben vésődik be az adatbankunkba, és rendelkezésünkre áll, akár mint lehetséges reakcióminta, cselekvésminta is. Nem feltétlenül használjuk fel ezeket a mintákat az életünkben, bár valószínűnek tűnik, hogy az egyszer megfigyelt, és mély nyomot hagyó cselekvéssorozatokat az ember egyszer maga is véghez fogja vinni.

 A tükrözés és az erőszak

Azokban az emberekben, akiken súlyos erőszakot követtek el, ismétlődően, vagy tanúi voltak erőszaknak, mély nyomot hagy az esemény, és a tükörneuronok révén, az erőszak lehetősége, mint viselkedési minta rögzül. Nem fognak feltétlenül ők is erőszakot elkövetni másokon, de valamikor valamilyen körülmények között feltörhet a mélyen eltemetett minta.
„Az erőszak erőszakot szül" -

Tolsztoj, Mahatma Gandhi, M. L. King által hirdetett elve - ami már a Bibliában is elhangzott: „Aki karddal öl, kard által vész el" - beigazolódni látszik. Amit látunk, ahogy mások cselekszenek, az beíródik az idegsejtjeinkbe, és egy viselkedésminta programot hoz létre. Az élmény, a lehetséges reakcióminta hozzáadódik a saját viselkedésminta gyűjteményünkhöz. Az egész pedig a kollektív tudattalanban gyűlik össze, kollektív szinten lehetőséget szolgáltatva a minta megélésére. Különösen akkor történik ez, ha más érzékszervek, színek, hangok, érzelmek kíséretében történik mindez. Az agy akkor tárolja legoptimálisabban a tudást, amikor élet közeli, gyakorlatias cselekvési élmények formájában kínálják fel neki.

Belegondolni is szörnyű, hogy gyermekeink mennyi erőszakot látnak a tévében, a számítógépes játékokban, a különböző filmekben. A modern számítógépes játékok már azt is produkálják, hogy te vegyél részt a harcban, a te kezedben legyen a fegyver, te ölj meg és kínozz meg másokat. A gyermekek között egyre erősödő erőszak egyenesen arányos a média ipar által szolgáltatott egyre erőszakosabb, perverzebb, egyre több érzékszervet bevonó, soha ki nem elégíthető vágyat szító, élményhajhász termékeivel.

Mire is jók a tükörneuronok?

Nélkülük nem tudnánk empátiát, odafordulást, gondoskodást kifejezni, szimpátiát kelteni vagy érezni. Nem tudnánk megérezni, mi zajlik a másik emberben. Óriási szükségünk van arra, hogy értékeljenek, elfogadjanak, validáljanak minket. Ezt kísérletek is igazolják, például a csecsemők idegesek, nyugtalanok lesznek, ha gondozójuk „pléhpofával" szolgálja ki, kizárólag a legminimálisabb igényeiket. Ha nem részesülnek szeretetteljes pillantásban, érintésben, az katasztrofális következményekkel jár rájuk nézve, akár bele is halhatnak.

A nyelvtanulás a beszéd, a beszéd értés kifejlődésében is nagy szerepet játszanak a tükörneuronok. Az agyban a beszéd és a mozgásvezérlő rendszer neuronjai ugyanazon a helyen találhatók. Azt is megfigyelték, hogy a tükörneuronok akkor is aktiválódnak, ha egy dologról beszélnek, nemcsak ha azt végzik, vagy nézik, ahogy mások végzik a cselekvést.

Beszéd hatására is kialakul a rezonancia, vagy együttrezgés. Ezért a szavaknak is ugyanolyan hatásuk lehet, mint a cselekedeteknek. (Elképzelhető, hogy a belső párbeszédnek is, ami viszont a negatív/pozitív belső monológ fontosságára hívja fel a figyelmet.)

Egymásban tükröződés

Amikor egy emberrel találkozunk, számtalan rezonanciát, tükörreakciót vált ki bennünk.

Látjuk, halljuk, érzékeljük ahogy mozog, cselekszik, a testtartását, az arckifejezését, esetleg az illatát.

Értjük, érezzük cselekvési szándékát. A bennünk keltett benyomás hatására következtetünk milyenségére, amit a bennünk elraktározódott minták alapján veszünk elő valahonnan a tudatalatti adatbankunkból. Mindez pár másodperc alatt zajlik le, egy kép, egy ítélet … a mozdulata, a haja, a szeme, az arca… hasonlít valakire, valamire, akivel már valaha találkoztunk, és nyomot hagyott bennünk. Jót, rosszat, kellemeset, kellemetlent. Ez spontán módon előhívódik, és befolyásolja viszonyunkat embertársainkkal, sokszor teljesen igazságtalanul.

Ugyanúgy mi is kiváltunk másokból érzeteket, tehát mikor találkozunk egymással, minimum 4-6 ember vesz részt a találkozásban. A valós fizikai testünk; akinek képzeljük magunkat (ahankára, vagy hamis egó); ahogy mások képzelnek minket (projekció); és ugyanez minimum a másik fél oldaláról is.

Mi a helyzet a szerelemmel?

A szerelem spontán és intuitív módon alakul ki, minden meggyőződés nélkül. Talán egy pillantásból, amelyben meglátjuk egymást, és érezzük a meglátottságot. A pillantás hatására létrejön a rezonancia, önkéntelenül átvesszük egymás mozdulatát, testtartását, szinte együtt táncolunk. Érezzük a másik érzéseit, hangulatát, vágyait – ezeket tükrözéssel megértjük, és empatikusan reagálunk rá.

Azt szokták mondani, hogy „rózsaszín szemüvegen keresztül látjuk a világot", de nemcsak a világot, hanem a másikat is. Mindenféléket belelátunk, projektálunk a másikba, olyan dolgokat, amiket szeretnénk látni, amik belőlünk hiányoznak, és egyszerűen nem akarunk tudomást venni kevésbé megnyerő tulajdonságairól. Csak a szépet látjuk, és magunkat is a legszebbnek tükrözzük az Ő szemében.

A baj csak akkor kezdődik, amikor lehull a rózsaszín szemüveg, és a szürke hétköznapok következnek.

Ilyenkor meg kell állni, és megbeszélni, hogy milyenek is vagyunk mi igazán, mi az amik mi vagyunk, és mi az, amit csak a másik akar bennünk látni. Vajon képes-e lemondani a ránk vetített rózsaszín idillről, és megfelelünk-e neki olyannak, amilyenek vagyunk. Ehhez persze megfelelő önkritikára és humorra is szükség van.

Sok párnál az egyik fél, aki „jobban szeret", jobban is alkalmazkodik a másik hangulataihoz, irányultságához, sokszor saját személyisége feladásáig eljutva, szinte észrevétlenül, annyira a másik igényeit, szükségleteit tartja csak szem előtt. Ez az önfeladás a másik félből nem nagyobb szeretetet, hanem inkább elutasítást vált ki egy idő után.

Az igazi párkapcsolatban a pár mindkét tagja tükröződik a másikban, de úgy, hogy saját identitásukat megőrzik, az adódó feszültségeket, problémákat megbeszélik, közös nevezőre jutnak, és még a rózsaszín köd elmúltával is képesek mély szeretetet érezni egymás iránt.

A szerelem elmúltával a tükrözés is csökken, a pillantások találkozása, a szemkontaktus, a közös irányultság spontán elmúlik, és a testbeszéd is már erről árulkodik. Ilyenkor van szükség a szeretet energiára, melyet azok tudnak jól alkalmazni, akiknek gyermekkorukban is megadatott a gondoskodó szeretet, odafigyelés, a szülőkből áradó szeretet, melyet idejekorán megtanultak viszonozni, és életük során is volt alkalmuk gyakorolni.

Társadalmi hovatartozás, közösséghez tartozás, kitaszítottság

Az embernek, mint közösségi lénynek létfeltétele a közösséghez tartozás, ahol elismerik, validálják, mert ha ezt nem kapja meg, betegségbe, sőt súlyos esetben halálba menekül. A könyv egy woodoo kiközösítési szertartást említ, melyben azt a törzsi tagot, aki vét a szent törvények ellen úgy kiközösítik, mintha nem is létezne. Átnéznek rajta, nem beszélnek hozzá, nem reagálnak rá, semmisnek tekintik, tulajdonképpen megtagadnak tőle minden tükrözési mechanizmust, melyet a mindennapokban használunk. Ilyen esetben az illető mintegy önként, pszichológiai halált halt.

Azok a gyerekek is, akiktől megtagadnak minden érzelmet, gondoskodást, szeretetet, mintegy belehalnak a kitaszítottság, a tükrözéstelenség állapotába.

Nem kell ilyen messzire menni a példákkal, vegyük az iskolai mobbingot, terrort, amikor a gyerekek közösítik ki valamelyik társukat, mert az valamiben más, mint ők. Ugyanezt a munkahelyeken is használják, ha valakit el akarnak lehetetleníteni, meg akarnak törni. Vagy a faji-, vallási-, nemi különbözőség alapján való kitaszítottság is hasonló lehet.

Kevésbé szándékos, de ilyen a munkanélkülivé válás esete is, amikor önhibáján kívül veszíti el valaki a munkáját, és hirtelen kikerül a megszokott környezetből, a megszokott emberek közül, akik továbbra is végzik a munkát, de Ő a feleslegessé válást, az identitásában való megkérdőjelezést éli át. Vagy amikor nyugdíjba vonul valaki, önként, vagy kötelezően, és nem találja fel magát a hétköznapokban, mert megszűnik a megszokott hétköznapi rutin, ami keretet adott az életének. Sokan tudat alatt betegségbe menekülnek az ilyen szituációk hatására.

A fenti példák arra utalnak, hogy létezik egy közös tükröző rendszer, egy közös tükörneuron adatbank, egy egyének feletti mező, mely az összes lehetséges tükröződési-, viselkedési mintát tartalmazza, amihez valaha az emberiség tagjai nyúltak, és a többszöri ismétlődés által közös mintává alakították. Ez a közös gyűjtőedény tartalmazza minden cselekvés és átélés programját. Ezek a tükörneuronok közös rezonanciát hoznak létre, melyek úgy alakulnak ki, hogy amikor valaki cselekszik, átél valamit, az tükröződik a többi ember idegrendszerében, akik ugyanazt érzik, mint a cselekvő, átélő. Ettől érezzük magunkat annak, akik vagyunk, mások szemében látjuk meg magunkat, és mások cselekvésében éljük át magunkat. Akkor vesszük észre ennek valóságát, ha elveszítjük, és a hiányát érzékeljük.  

A tükörneuronok szolgáltatják számunkra azt a közeget, melyben biztonságosan eltájékozódunk, mert kiszámíthatóvá teszik számunkra az életet. Ha megszűnik a közeg, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, veszélyesség érzetét érzi idegrendszerünk, amire stresszel reagál. A stressz hatására felborul a vércukor és a stressz hormonok szintje, a vérkeringés és a szívműködés. A kiközösítés tehát betegséghez, önpusztításhoz vezet.

A tanulás és a tükörneuronok

Felmérések szerint a fiatalok 50 százaléka küzd valamilyen pszichoszomatikus betegséggel. Egyre több a figyelemhiány zavarban szenvedő gyerek, akiket betegként kezelnek, lenyugtatnak, gyógyszerelnek, korán hozzászoktatják őket a drogokhoz.

A tükörneuronok nagyon fontosak a tanulási folyamatban, mert ezek kötik össze a megfigyelt cselekvést és annak önálló kivitelezését. A gyerekeket tanítani kell, példát kell mutatni nekik, mert a hozzátartozók visszatükrözései segítik őket, hogy a megfelelő irányba fejlődjön "én" érzetük, kommunikációs-, kapcsolatteremtő-, empatikus képességük, stabil önbizalmuk, ősbizalmuk a világban.

A számítógépek előtt magukra hagyott gyerekek növekvő száma, statisztikailag kimutathatóan növelik a figyelemhiány zavarban szenvedő gyermekek számát. Nem kell annak korhatáros filmnek lennie, hogy kellő számú erőszakot tartalmazzon, nem is beszélve a számítógépes játékokról, melyek új generációja, amelyben a gyerekek a valódihoz nagymértékben hasonlító virtuális világban más emberekre vadásznak, lelőnek, megkínoznak.  A felnőtteknek sokszor fogalmuk sincs erről. Amit látunk, az beíródik az idegsejtjeinkbe, és mint saját cselekvési lehetőség kódolódik. Amit cselekvésként látunk, azt modellként tároljuk el, amely cselekvés hajlandóságot hoz létre, főleg ha a cselekvést kellemes, szórakoztató vagy hasznos körülmények között láttuk.

Jó hír ez az olyan iskolákban tanulóknak, ahol a tanítást nem kellő mennyiségű információ átadása jelenti, hanem más érzékszervekkel összekötve teszik azt élvezhetővé, megjegyezhetővé: cselekvés, látás, hallás, tapintás, mozgás, gyakorlatias élmények. Nagyon nagy szerepet játszik a tanárok személyisége is a tanításban. Őket tükrözve tanuljuk élményszerűen az anyagot, nem csak száraz adathalmazként. (Tanári berkekben szokták mondani, hogy romlik a „gyerekanyag", de a gyerekanyag romlásával a „tanáranyag" is „romlik", mivel lassan a tanárok új generációja is a számítógép mellett, virtuális világban felnőtt gyerekekből áll össze.)

Például az idegen nyelv tanulása sokkal könnyebben megy élethű környezetben, színekkel, hangokkal, cselekvéssel összekötve. A különálló szavak elszigetelt tanulásának ideje lejárt. Kifejezéseket, élethelyzeteket tanulunk. Ilyen módon azok úgy rögzülnek, mint az életben, amikor gyerekként öntudatlanul sajátítottuk el a szavak jelentését, szövegkörnyezetét.

Tükörneuronok a mindennapi életben

A tükörneuronoknak fontos szerepük van a finom fizikai hangulatok, érzelmek észlelésében. Valamikor valahol volt egy rossz élményünk, láttunk egy cselekvést, történt velünk valami, aminek a jelenben egy mozzanatát ha látjuk, a tükörneuronok segítségével kiegészítjük egésszé, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy indokolatlan szorongás, félelem, bánat vesz erőt rajtunk.

Vannak emberek, akiknek alulműködik a tükörneuron rendszerük, vannak aztán akik túlságosan alámennek a másokhoz való alkalmazkodás képességének. Az előbbieknek problémát jelent kapcsolatot létesíteni, társat találni, és egyáltalán, saját maguk érzelmeivel kapcsolatba lépni. Az utóbbiak túlzottan érzik mások igényeit, hangulatait, és identitásukat feladva, szolga módon próbálják ezeket kielégíteni. Sajnos általában egyoldalúan.

„A tükörneuronok közvetítésével, másokról szerzett információink közvetlenül és azonnal a rendelkezésünkre állnak, nem kell tudatos gondolati elemzésnek alávetnünk őket. Amit a tükörneuron-rendszer előállít, az spontán módon és a gondolatokat megelőzve kialakuló intuitív megértés." A helyzetek intuitív felmérését jó, ha később a józan ész intellektuális felmérései követik. Az intuitív következtetések korábbi, valós élményeinken alapulnak. Akkor csapnak be, ha jelen esetben nem az a kimenetele a helyzetnek, amit az ember a tapasztalatai alapján várna. A csak a józanészre való támaszkodás pedig az intuitív kapcsolati rendszerekben való eligazodást gátolja.

A munkahelyen sokszor egyoldalú helyzet alakul ki, a főnök minden empátiát elvárva magának képtelen, vagy nem akar beleérezni alkalmazottai helyzetébe. „A beleérző képesség hiánya az alkalmatlan vezetői viselkedés egyik fontos oka." (i.m.: 131.o.)

A családokban is kialakulhatnak kiegyensúlyozatlan helyzetek, mikor az egyik fél egyoldalúan elvárja, hogy hangulatai ki legyenek szolgálva, a többiek pedig ezt lesve megalázkodnak.

A tömegben a többiek hangulata, nézetei, érzései annyira ragadósak - mint az ásítás -, hogy szinte erőfeszítésbe kerül ellenállni. Az emberek azt szeretnék, ha elfogadnák őket, ha beleolvadhatnának a tömeg energiájába. 

Mindig akad legalább egy bátor ember, aki szembe mer szállni a tömeg sodrásával. (Lásd. Monthy Pithon: Brian életében:

Figyeljetek kérlek! Kérlek! Egy–két dolgot tisztáznunk kell!

– BESZÉLJ! HALLJUK MIND A KETTŐT!

– Nos... – kezdett bele Brian – mindnyájan tévedtek! Nem kell követnetek engem! Nektek nem kell követni senkit sem! Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!

– IGEN. MI MIND EGYÉNISÉGEK VAGYUNK! – mondták egyszerre.

– Ti mind különbözőek vagytok!

– IGEN, MI MIND KÜLÖNBÖZŐEK VAGYUNK!

– Én nem! – jegyzi meg valaki bizonytalanul, de a többiek lehurrogják.)

A nagy emberi csoportokban kiváltott rezonanciajelenségek nagyon pusztítóak is lehetnek, lásd Hitler nemzeti szocializmusát, a Rákosi kor vastapsait és hasonló diktatórikus rezsimek elemeit. Pszichoterápiában beigazolódott, hogy azok az emberek képesek leginkább az ilyen tömeghisztériák áldozatai lenni, és teljesen beleélni magukat a tömeg rezgésébe, akik a magánéletben ezt nem tudják megtapasztalni. Etikai szempontból, a könyv szerint, ugyanannyira érdemes megtanulni másokra rezonálni, mint annak ellenállni. Gyerekeink többé kevésbé átmennek hasonló jelenségen, amikor különböző stílusok jeleit viselve magukon, együtt rezegnek, és más stílusok képviselőivel szembeállnak. Rockerek – diszkósok.

Az epigenetika

Elődeink tapasztalatai megváltoztatták viselkedésüket, viselkedésük változása biológiailag is kódolva lett. „A viselkedés megváltoztatása ezért azt jelenti, hogy az élőlény egyben biológiailag is megváltozik." (i.m.: 138.o.)  A géneken kívül szerepet játszanak ebben az epigének, amelyek a metilációs mintáikkal a környezeti, viselkedésbeli változásokat adják tovább. Így kapcsolódik a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia rendszere is (Dr. Varju Márta rendszere)

a tükörneuronok működéséhez. Tehát nemcsak ez életbeli mintákat tanulunk, és viszünk tovább, hanem a generációs elődök környezeti, életmódbeli ismétlődésére is van tudományos magyarázat.

Amikor döntési helyzetbe kerülünk, akkor is a bennünk eltárolt lehetséges reakcióminták közül választunk. Ebben az értelemben nincs szabad akarat, mert – kivéve ha homloklebenyünk sérült, súlyos pszichés problémánk van, vagy teljesen idegen helyzettel állunk szemben – mindig saját „kútfőnkből" merítünk. Szabad akaratunk van eldönteni, hogy érzelmi, testi, értelmi állapotunknak megfelelően, környezetünkkel megfelelő szeretetteljes kapcsolatot kialakítva, társadalmi helyzetünknek megfelelően, melyik lehetőséget választjuk a bennünk raktározott minták közül.

Nemcsak saját magunknak van ilyen adatbankunk, hanem létezik egy egyének feletti idegrendszeri formátum, amely révén közös, emberek közötti rezgéstér alakul ki. Ez a rezgéstér (MORFOGENETIKUS MEZŐ) tartalmazza az emberiség minden eddigi tapasztalatát. Olyan programokat tartalmaz, amely az adott fajon belüli tapasztalatok alapján létrejött cselekvési, észlelési, reakció mintázatokat tartalmazza, és biztonságossá, kiszámíthatóvá teszi a világot. A tükörneuron-rendszerek tulajdonképpen az emberiség emlékezetét jelentik. A tükörneuron-rendszereken keresztül lépünk kapcsolatba a – különböző elnevezések szerinti, mindennek alapját képező – Univerzális tudattal, emlékezettel, kollektív tudattalannal, Morfogenetikus mezővel, vagy Akashával. Ez a rendszer a kártya az adatbankhoz. Ezzel „nyerjük le" az információt.

Forrás:
A fentebbi cikkem a Kineziológia magazin 23. 24. számában jelent meg.